A kollagén feltételezett jótékony hatásait már klinikai kutatások is alátámasztják, így egyre többen, előszeretettel fogyasztanak ilyent étrend-kiegészítőket.
Zavarba ejtően sokféle fajta, szemet kápráztató, színes, feltűnő és remek marketing fogásokat tartalmazó csomagolások díszítik az ilyen portékákat. Az áruk ennek megfelelően, akár a csillagos ég alját is súrolhatja.
Ahogy az árak, úgy a napi ajánlott mennyisége is igen széles palettán mozog. Utána néztünk egy-két olyan tudományos kutatás eredményének, amik segítenek eligazodni a valós, a vélt hatások és a várt eredményt hozható napi mennyiségek között.
Előtte röviden nézzük meg, hogy miért is érdemes a kollagén pótlására odafigyelni.
A kollagén a legfontosabb strukturális fehérje, amely tulajdonképpen egyben tartja a testünket, ő a „ragasztó anyagunk”. Rugalmasságot ad a bőrünknek, a hajnak, az ínszalagoknak, az inaknak, a porcoknak, valamint megfelelő szilárdságot a csontoknak. A kötőszövetek fő alkotóeleme, amelyek több testrész fontos építőeleme is egyben, ideértve az inakat, a szalagokat, az izmokat és a bőrt. A szervezet képes saját maga is kollagén előállítására, de ez a képessége a kor előrehaladtával, az egyéb civilizáció adta tényezők és sajnos betegségek miatt is csökken. Mivel még mindig vannak hibák az étkezéseinkben, így a kollagént szükséges kívülről pótolni. Nem lenne szabad az étkezéseinkből száműzni a porcos, rezgős részeket, pusztán csak azért, mert most nem trendi ilyeneket fogyasztani.
A kollagén szinte minden szövet típus felépítésében részt vesz. Éppen ezért elengedhetetlen az elégséges előállítása a jó egészség érdekében, akár kollagén-képző élelmiszerekkel, akár étrend-kiegészítők segítségével. Az utóbbi években ezek az étrend-kiegészítők igen népszerűvé váltak. A legtöbb hidrolizált formájú, vagyis kollagén peptid, ami azt jelenti, hogy a kollagént lebontották, rövidebb egységekre, így sokkal könnyebben tud felszívódni és beépülni a szervezetbe. A kollagén rendszeres fogyasztása különféle egészségügyi előnyökkel is járhat, mint például a bőr szerkezetének javítása, az ízületi fájdalom enyhítése, vagy akár a szív- és érrendszer támogatása.
A kutatási eredmények* bebizonyították, hogy a megfelelő mennyiségben és rendszeresen fogyasztott kollagén hatékonyan támogathatja a szervezetet:
- Javíthatja a bőr egészségét: ahhoz, hogy ez látható is legyen, minimum 8 héten át, napi 5 000mg (5g) kollagént érdemes fogyasztani. Természetesen az eredményre hatással van az egyén bőrtípusa és életvitele is.
- Segíthet enyhíteni az ízületi fájdalmakat: a kutatások eredményei alapján, ehhez minimum 24 héten át, napi 10 000g (10g) kollagént kell bevinni a szervezetbe. Mi segíti ennek az eredménynek az elérését? Rendszeres, személyre szabott mozgás, szükség esetén gyógytorna. A mozgásrendszer a mozgásra lett megtervezve és a legjobb karbantartója, ahogy a neve is elárulja a MOZGÁS. Mindenkinek olyan mozgás, amilyet adott pillanatban az állapota megenged.
- Megakadályozhatja a csontvesztést: minimum 12 hónapon át, napi 5g kollagén + Kalcium + D3-vitamin. PREVENCIÓ! Akinél már kialakult a csontritkulás, esetleg súlyos formában, több időre van szüksége a szervezetének, hogy a természetes hatóanyagok és rendszeres mozgás segítségével vissza épülhessen jobb állapotra a csontszerkezete.
- Fokozhatja az izomtömeget: Gondolta volna, hogy még ebben is tud segíteni? Minimum 12 héten át, napi 15g kollagén és rendszeres, speciális, személyre szabott gyógytorna segíthet az időskori izomerővesztés javításában is.
- Elősegítheti a szív egészségét: Mivel a szervezet minden szövetében megtalálható, így nem csodálkozunk, hogy a klinikai kutatások a szív- és érrendszer szempontjából is végeztek vizsgálatokat. Az eredmények kecsegtetőek, de itt sem a már kialakult, súlyos fokú érszűkület meglétekor kellene elkezdeni az egészséges életmódot és a természetes építőkövek pótlását. Minimum 6 hónapon át, napi 16g kollagén és Q10 (erről nemsokára többet is elárulunk).
- Fogyás – Egyesek úgy vélik, hogy a kollagén-kiegészítők szedése elősegítheti a fogyást és a gyorsabb anyagcserét. Nem végeztek kutatásokat ezen állítások alátámasztására. Ami viszont bizonyítást nyert a kutatások alapján, hogy a bőr rugalmasságát és feszességét képes hatékonyan támogatni, ami egy sikeres fogyókúra esetén egyáltalán nem mellékes.
Lehetne még folytatni a sort. De, akinek már sikerült felkelteni az érdeklődését, tegyen egy próbát!
*Az itt felsorolt információk nem a termékre vonatkoznak, hanem szakirodalmi hivatkozások szerint lettek összegyűjtve, és a nevezett hatóanyagokra vonatkoznak.